De amikor a ház felújításáról van szó, a dolgok még rosszabbak.
Az öregség miatt a ház dől, a tető beázik, a szél zihál az ablakokon, így nem is tudom, hogyan fogom túlélni ezt a telet. Magam nem vagyok abban a helyzetben, hogy a javításokat elvégezzem, mert csak a nyugdíjamból élek. A lányom egyszer meglátogatott, megrázta a fejét, együttérzését fejezte ki és elment.
Jól él, a vejem jó ember, mindent biztosít neki, nemrég költöztek be a külvárosi házukba, amit évek óta építenek. Örülök a lányomnak, hogy nem kell szenvednie ebben az életben. A ház nagy, kétszintes, én még nem jártam ott, de a lányom mutatott képeket.
A fiú valamivel szerényebb helyzetben van. Ő és a menye szegényesen éltek. Ezért 17 évvel ezelőtt Anna elment Angliába dolgozni, ahol a nővére már dolgozott, és segített neki munkát találni. A menye első dolga volt, hogy nyolc év után lakást vett. Nagyon keményen dolgozik.
Nem költött semmit, minden fillért félretett, és végül saját lakást vettek. Idén hazajött az ünnepekre, és ismét hozott magával egy nagyobb összeget. Ő és a fia meglátogattak. Anna megnézte a házamat, és azt mondta, hogy ha nem bánom, hétfőtől elkezdjük a felújítást. Természetesen örültem, de honnan lesz pénz a felújításra? Nekem nincs is plusz pénzem!
– Ne aggódj a pénz miatt, anyu – nyugtatott meg Anna. Meglepődtem, mert ezt nem vártam a menyemtől! És akkor kezdődtek a csodák – megérkezett egy brigádnyi munkás, és másfél hónap alatt felismerhetetlenné vált a házam! – Köszönöm, gyermekem – mondtam Annának.
– Hihetetlen dolgokat tettél értem – én vagyok az, aki köszönetet mond neked, anyu. Köszönöm a férjemet, és arra is emlékszem, hogyan segítettél nekem a gyerekeimmel, amikor szükség volt rá.
A jó dolgok nem merülnek feledésbe. És nem a pénz a legfontosabb! Így lepett meg a menyem. Most egy igazi palotában élek, amiről még csak nem is álmodtam!
