Megkértelek, hogy mindent időben adj vissza.” – Gal, sajnálom… de most nincs egy fillérem sem. Megkaptad a nyugdíjadat, egyenesen a boltba kellett menned a pénzért. Azt mondtad, hogy két hete vissza kellett volna hoznod!” – Ne kiabálj így, drágám… igaz, nincs nálam a pénz. – Akkor menj, és keresd meg, estig adok neked időt.
Baba Kláva kiment a boltból, és könnyek gördültek végig az arcán. Nem tudott továbbmenni, a könnyei miatt nem látta az utat.
Ekkor egy furcsa autó hajtott fel, olyan, amilyet még soha nem látott a faluban. Egy energikus bácsi szállt ki a kocsiból, és belépett a boltba. „Galja néni, én vagyok az, megismersz?” „Ó, Aljosa, olyan gáláns lettél, olyan városias. Olyan öreg lettél. – Igen, Galja néni, eljöttem a szülőfalumba egy időre.
– Jó, hogy nem felejted el a szülőföldedet, gyere gyakrabban vissza. -Megpróbálom. Adj egy doboz csokoládét, a legjobbat, a legdrágábbat. Még jobb, ha egyszerre öt dobozzal, sok embert kell meglátogatnom. Egy vidám férfi jött ki a boltból egy nagy szatyorral, és észrevette a síró Kláva nagymamát.
– Mi bajod van? Galka megsértett téged? – Nem, épp ellenkezőleg, ő segített nekem, és én cserbenhagytam. Mit ettél, ittál, vagy mit? – Miről beszélsz, drágám? Vettem ételt, de a nyugdíjam a nagyapám gyógykezelésére fordítom.
A gyógyszerek manapság olyan drágák… Aljosa visszatért a boltba, és megnézte a jegyzetfüzetében, mit vett Klava nagymama. Valóban csak élelmiszer volt: cukor, liszt, kenyér, kolbász.
Aljosa mindent kifizetett a nagymamájának, és vett neki egy zacskó élelmiszert. „Gyógyuljon meg hamarosan a nagyapád.” „Köszönöm, drágám… Nem is tudom, mit mondjak. Kevés olyan ember van, mint te.
