„Gyerünk, gyorsítsd fel a folyamatot, szeretnék hozzád költözni. A lányomat pedig magam dobom ki” – írta anyukájának valami arrogáns Kazanova. Katya szemöldöke majdnem kiugrott a homlokából az ilyen szavak hallatán.
Pedig nem így kezdődött…
– Szóval, mi lenne, ha eladnánk ezt a sok szemetet? – Tamara elindult a küszöbről, körülnézett a lakásban, és Kátya megbántva érezte magát anyja szavai miatt. Körbejárták a háromszobás lakást, amit Tamara a nagymamájától örökölt, és nem tudta, mit kezdjen vele.
Magas mennyezet, régi, de még mindig stabil szekrények, megsárgult tapéta – minden a nagymama emlékét lehelte, akit Katya mérhetetlenül szeretett. Szinte az egész gyermekkorát a nagymamájával töltötte, míg az anyja dolgozott és különböző férfiakkal járt. Soha nem talált új férjet az apja helyére, aki már régen elhagyta őket.
Katya még mindig neheztelt emiatt, de mélyen elrejtve. Most csak barátja akart lenni az idős, magányos asszonynak.
Tamara mintha észre sem vette volna a lánya szomorú arcát, a lakást mint egy zsák pénzt nézte, és gondolatban kiszámolta, hogy mennyi mindent kaphatna ennyi jóért.
– Anya, komolyan mondod? – Katya megállt az előszobában, és megsimogatta nagyanyja hatalmas komódját. – Nem tudnád egyszerűen… békén hagyni?
– Katya, ne légy bolond! Kár, persze, de a lakás a belvárosban van! – Tamara úgy legyintett a kezével, mintha egy idegesítő legyet kergetne el.
Az ablakhoz ment, és az udvarra hunyorgott.
– Eladhatnánk, beruházhatnánk valami újba. Nem fogom ebben a dohos háromszobás lakásban leélni az éveimet.
– Anya, azt csinálsz, amit akarsz, a lakás a tiéd. De aggódom, hogy meg fogod bánni.
– Ne nyafogj már. Természetesen konzultálok veled. Értékelem a véleményedet.
Volt valami az anyja viselkedésében, ami megrémítette a lányát. Anya általában nem volt ilyen határozott. Mintha… mintha valami ravasz terve lenne. Vagy azt hitte, hogy van?- Anya, mire készülsz?
– Mi? Ne hülyéskedj – Tamara megfordult, és szembefordult a lányával. – Tudod, milyen gyorsan drágulnak az ingatlanok?
– Gondoltál már rám? Arra, hogy nagyon szerettem a nagymamámat – kérdezte csendesen Katya. – Legalább nem tudnád eladni helyettem?
– Ó, ó, ó, ó, ó, ó, szentimentális – forgatta a szemét Tamara. – A lakás az enyém, azt csinálok, amit akarok. Mit szólnál, ha legalább kiadnánk a lakást?
– Kiadnánk? Ó, kösz, nem, tönkreteszik, az még rosszabb, mintha eladnánk!
Tamara rekedten felhorkant.
– Pontosan ez az. Akkor majd eladjuk.
Katya szinte szóhoz sem jutott. Hogy lehetett ilyen cinikusan hozzáállni ehhez!- Tudod mit, anya? Oké, egyelőre hagyjuk ennyiben. Gondolkodnom kell rajta.
– Így van, lányom! Gondold át. Addig is, pihenek egy kicsit. Két órába telt, mire ideértünk. Szükségem van egy kis szunyókálásra, még csak ebédidő van.
Tamara bement a hálószobába, Katya pedig egyedül maradt a konyhában. Leült egy zsámolyra, és a telefont nézte, amit anyja a töltőn hagyott. Hirtelen a telefon csipogni kezdett.
Katya vonakodva felvette a telefont, hogy elhallgattassa az értesítéseket. Éppen ekkor látott meg egy üzenetet. „Drágám, hiányoztál (szívem)”.
Egy szenvedélyes levelezés
Katya lassan felvette a telefont, kíváncsian figyelte anyja üzeneteit. Meg kellett néznie, milyen udvarló küldött neki sms-t.
Persze akaratlanul, csak úgy, egy kis kukkantás erejéig.
Végigfuttatta az ujját a képernyőn, és feloldotta a telefont. A férfi neve nem volt ismerős neki – ki volt Valera? Tucatnyi lehetőség futott át az agyán: egy szomszéd, egy régi ismerős, egy munkatárs?
Amint elolvasta az első üzenetet, a szíve felháborodottan kalapált.
Valera: „Nos, mi lenne, ha felgyorsítanánk a folyamatot? Már most szeretnék beköltözni. Várom, hogy jelentkezz, bébi”.
Katya az asztalra ejtette a telefont. „Kicsim? Valera? Beköltözöl?!” Gondolatai azonnal összekuszálódtak. Ez most flörtölés? És hová fog beköltözni?
Ismét a telefonját ragadta, felfelé görgette az üzeneteket, és a kép egyre tisztább és rémisztőbb lett.
Tamara: „Édesem, csak légy türelmes. Nem hiszem, hogy Katya bánni fogja. Elvégre nagy a lakás, mindannyiunknak van elég hely.”
Valera: „Csak ha én vagyok a főnök. Nem tudok örökké várni. Mondd meg Katyának, hogy menjen el. Majd később lesz egy leszámolás.”
Katya érezte, hogy minden felforr benne. Szóval ezért ijesztgette az anyja, hogy eladja. Hogy Katya beleegyezzen, hogy egy balkezes férfi mellett éljen! Ha az anyja egyszerűen csak bejelentette volna, hogy barátja van, Katya ellenezte volna az együttélést.
De az anyja azzal az alternatívával ijesztgette, hogy eladja a lakást! És persze Katya inkább beleegyezett volna abba, hogy eltűrjön valami idegen férfit, csak ne adják el a lakást.
De ennek a férfinak a szemtelensége minden mértéket felülmúlt! Valera azt akarta, hogy el kelljen költöznie a lakásból!
És az anyja, a saját anyja, egyetértett ezzel? Katya nem hitt a szemének. Az egész úgy hangzott, mint egy rossz álom. Még egy kicsit lapozgatta a levelezést, és Valera néhány újabb mondata úgy csapott le rá, mint kalapács a fejére.
Valera: „Ugyan már, mitől félsz. Jogod van a boldogságodhoz. Én leszek itt a főnök, csokis életet adok neked, már rózsaszirmokat is készítettem, haha. A karjaimban viszlek egyenesen az ágyba.”
Kátya eltette a telefont. Olyan kényelmetlenül érezte magát, hogy legszívesebben odarohant volna az anyjához, hogy kiabáljon vele, hogy leszámoljon vele, de tudta, hogy ravaszabbnak kell lennie. Katya visszatette a telefont az éjjeliszekrényre, hogy feltöltse, elrejtve bűne bizonyítékát.
Aztán az ablakhoz ment, és mély levegőt vett. Anya mindig is nehéz eset volt, mindig szerette, ha a dolgok a maga módján mennek. De ez… ez már túlment a határon. Gondolkozz, Katya, gondolkozz!
Egy órával később lépések hangja hallatszott a hálószobából. Tamara jelent meg az ajtóban, nyújtózkodva.
– Anya, ki az a Valera?
Tamara szó szerint megdermedt a helyén. Az arca egy pillanatra megnyúlt, de aztán a nő összeszedte magát:
– Valera? Igen, csak egy barátnőm. Egy barát a munkahelyéről. Egy ügyet beszélünk meg a lakás körül. Semmi fontosat.
– El akarod adni a lakást, hogy vehess vele egy másikat? – Katya dührohamot kapott.
– Nem, mi… nem, ne butáskodj, még nem ismerjük egymást olyan jól. – Anya elpirult.
Nem annyira ismerős – gondolta Katya gúnyosan, de hallgatott. Mindent a saját szemével látott. És most ott állt előtte egy nő, aki bármit megtenne az új szenvedélyéért, még akkor is, ha ez a lánya elárulását jelentené.
– Értem – felelte szárazon, és figyelmesen nézte az anyját.
Tamara idegesen megrándult.
– Oké, ennyi volt, én most elmegyek üzleti ügyben. Később találkozunk. – Ezekkel a szavakkal az anyja készülődött távozni.
Katya kifújta magát, még mindig próbálta kitalálni, hogyan tovább. Aztán eszébe jutott. Anya!
Anya Katya régi barátnője volt, aki a kollégiumban lakott a vőlegényével, és a jelzáloghitel első részletére spórolt.
– Anka, szia, mit csinálsz?
– Szia, Kátya, a szokásos, Borja bácsi részeg, és a Mukhin család a fal mögött kiabál. Egyszóval a pokol.
– Anya, nem akarsz nálam lakni Dimával? Beköltöztünk a nagymamám lakásába, egy nagy háromszobásba. Szabad. És te is segíthetsz nekem.
– Miért ilyen hirtelen? – A barátnője hangjában nyilvánvaló volt a meglepetés. – Miért csináltad ezt? Hogy bosszantsd az anyádat vagy ilyesmi?
– Ó, ne is kérdezd! Anya el fogja adni, és beköltözik valami Valera. Azt hiszem, jobb, ha felhívlak titeket. Csak egy feltétellel – ne engedjetek a provokációknak. Anya fel fog húzni titeket, hogy kirúgjon titeket. És ha úgy viselkedtek, mintha elnyomás áldozatai lennétek, nem lesz lelkiismeret-furdalása. És minél tovább éltek itt, annál jobb.
– Dima és én egyszerű emberek vagyunk. Azt hiszem, meg tudunk birkózni vele. Mikor érkezünk?
– Holnap. Minél hamarabb, annál jobb.
Anka és Dima délután érkezett a lakásba, amikor Tamara még nem ért haza a munkából. Kátya látható megkönnyebbüléssel fogadta őket.
– Minden rendben van? – Kérdezte Anka, miközben a barátnőjére nézett. – Úgy nézel ki, mint aki tűkön ül.
– Igen, jól vagyok. Az a lényeg, hogy itt vagy. És te, maradj csendben. Ne idegesítsd fel anyukádat.
Amikor Tamara hazajött a munkából, az arca nem nézett ki jól.
– Mi a fenét csinálsz itt, mint egy közösség? Mi ez a sok hülyeség? – suttogta Katyának, akit kézen fogva vitt be a konyhába.
– Anya, ez csak átmeneti! – válaszolta Katya hanyagul. – Anya és Dima velünk fog lakni, a kollégiumban pokoli az életük. Ordítozó, kiabáló, részeges… hát, könyörülj rajtuk.
– Aha… – nyújtózkodott Tamara, hunyorítva a szemét. – Lám, lám… remélem, nem lesz semmi gond?
– Persze, hogy nem!
– Jól van, jól van. De rögtön figyelmeztetlek: nekem itt saját szabályaim vannak. Szeretem a tisztaságot. Különösen a fürdőszobában.
Nemzedéki háború
Nem telt el pár nap, és Tamara elkezdett piszkálódni apróságokon. Kora reggel a konyhában találkozott Dimával, és alighogy belenézett a mosogatóba, tettetett ingerültséggel.
– Dima, te szemtelen vagy. Menj, mosogass el gyorsan egy csészét és egy tányért! Te lusta disznó! – Kiáltott rá élesen.
Dima készen állt az ilyen viselkedésre, ezért nyugodtan elnézést kért, és elmosogatta a koszos edényeket.
Este Kátya anyja morogni kezdett, hogy Anya és Dima túl hangosan beszélgetnek, és a szobájukban nyikorgott az ágy. A fiatalok halk nevetéssel szorosabbra zárták az ajtót, és suttogva beszélgetni kezdtek. Nem ez volt az első esetük. A kollégiumhoz képest a paradicsomban voltak.
Késő este Tamara járkálni kezdett a lakásban, zörgették az edényeket, nyitogatták-zárogatták a hűtőt, és erősen köhögtek. Remélte, hogy ébren tartja a hívatlan vendégeket.
– KHEE! KHE! KHEE! MI A BAJ, ELEGEM VAN EBBŐL A KÖHÖGÉSBŐL! – Hangosan káromkodott.
Anya és Dima hátsó lábak nélkül aludtak, a zajszint számukra nagyjából olyan volt, mint éjszaka a tajgában a kollégiumhoz képest.
A kudarcoktól frusztrált Tamara fokozatosan növelni kezdte a nyomást. A legkisebb hibát kereste, amivel bosszanthatná a vendégeket. Piszkálta a villanyt, amelyet állítólag nem kapcsoltak le, azt, ahogyan Dima felakasztotta a törölközőket, azt, hogy Anya túl sok időt töltött a fürdőszobában.
Egyszer még a fürdőszobába is berontott, miközben Anya mosakodott, és kiabálni kezdett:
– Anja, ne nyafogj a függöny mögött! Foglalkozz valamivel, amiről fogalmad sincs, mit csinálsz! Siess, és gyere ki! Fürödnöm kell!
– Ó, Tamar néni! Jól van. – Anya engedelmesen mondta, és gyorsan kikapcsolta a mosást.
A lány elnevette magát, elképzelve Tamara elégedetlen arcát.
Amikor kijött, és megfésülte a haját, Kátya anyja sem maradt le mögötte:
– Miért nem váltál el eddig Dimkától? Hát nem lusta és tétlen?
– Hogy érted ezt? Mit csinált?
– Éppen ez az, semmit! Otthonról dolgozik, nem főz, nem mos, nem takarít! Nem férfi, hanem egy nyápic!
– Tamar néni, tudod, hogy mennyi pénzt keres? Nagyon sok pénzt! – Anya gondolkodás nélkül kirobbantotta.
Tamara a homlokát ráncolta.
– Nem értem, és ha olyan gazdag, akkor miért lakik itt? Siess, és bérelj lakást! Pimasz szemetek!
Anya sietve visszavonult a szobájába, rájött, hogy mindent elrontott.
Katya terve kudarcot vallott. Tamara dühös lett, amikor rájött, hogy Katya átverte őt, és gyorsan követelte, hogy a vendégek takarítsanak.
Katya a konyhában ült, és egyetlen gondolat járt a fejében – hogyan lehetséges, hogy az anyja egy olyan sikamlós fickóval keveredett össze, mint Valera. Hazug és csaló volt, és minden bolond számára nyilvánvaló volt, hogy az egész csak átverés. De anya… Anya mintha megfiatalodott volna körülötte, ragyogott a boldogságtól……
„Mintha nem látna tovább az orránál” – gondolta szomorúan Katya, és felsóhajtott.
A lány úgy döntött, hogy ideje határozottabban cselekedni, mert még ha be is vált a terv Anka és Dima társaságában, az csak ideiglenes. Ekkor egy új ötlet érlelődött a lány fejében – fel kell ültetni Valerát!
Katya megváltoztatta a nevét és a vezetéknevét a közösségi oldalakon, eltávolította az anyját a barátai közül, és készen állt arra, hogy elcsábítsa a donjuant. Gyorsan megtalálta Valera profilját az anyja telefonjában keresgélve, és küldött neki egy barátkérést, azt írva, hogy „hű, milyen jóképű férfi egy motor mellett)”.
Valera azonnal bekapta a csalit. „Szia cukorfalat, elvihetlek egy körre. Nem ingyen. Meg kell ölelned, haha”.
Katya elmosolyodott. Minden a terv szerint ment.
Beszélgetni kezdtek – először mindenről, mindenről és semmiről. Aztán Katya elkezdte ugratni a férfit, és képeket küldött neki magáról először rövidnadrágban, majd fürdőruhában.
– Hű, de dögös a csaj! – Írta neki Valera.
Katya nevetett. Hogy a férfiak mennyire egyformák. Az anyja kérője azt hitte, hogy a farkánál fogva kapta el a szerencsét, pedig fordítva volt.
Valera, tele lelkesedéssel, állandóan bókokat írt neki, Katya pedig ügyesen manőverezett a viccek és a könnyed flörtölés között.
– Mikor találkozunk? Nem mehetnénk egyenesen hozzám? – Valera teljesen elszabadult, üzenetei egyre nyomatékosabbak lettek. „Gyorsítsuk fel a folyamatot, össze akarok költözni veled. És én magam rúgom ki a lányomat” – írta valami szemtelen Kazanova az anyukájának. Katya szemöldöke majdnem kiugrott a homlokából az ilyen szavaktól. Pedig nem így kezdődött… -4.
– Gyere, menjünk előbb sétálni a parkba – Katya csak bátorította a férfit a visszautasításokkal.
Még aznap találkoztak.
A negyvenéves Valera a fotókon látható kedvenc bőrdzsekijében jött, amitől úgy tűnt, sosem válik meg, és igyekezett fiatalabbnak látszani. Rögtön elkezdett strázsálni, utalva arra, hogy a sétának valami… érdekesebbel kellene végződnie.
Katya azonban a saját szabályai szerint játszott: nyugodtan visszahúzta a kezét, és tréfásan elébe vágott a próbálkozásainak.
Valera végül elvesztette a fejét, amikor Katya, mintegy véletlenül, felvetette: „Menjünk át hozzám, jó? Szükségem van egy másik táskára”.
A szeme felcsillant, és nem hitt a boldogságának, készségesen beleegyezett. Valero láthatóan úgy gondolta, végre megkapja, amit akar. Fogalma sem volt róla, mi vár rá a küszöbön.
Anélkül, hogy levette volna a cipőjét, azonnal ölelgetni kezdte a lányt, majd Katya mintha feladta volna. Engedte, hogy a derekánál fogva megragadják, és még azt is hagyta, hogy a férfi beleharapjon a hajába.
A lány nevetett és hangosan huhogott: „Na Valerka, hagyd abba, mit csinálsz, engedj el!”.
Tamara, aki kijött a folyosóra, hogy meghallja a zajt, rajtakapta őket, hogy éppen ezt csinálják.
Amikor a lány tekintete találkozott Valerinéval, az hirtelen megállt, mintha megállt volna. Az arca először meglepetten elnyúlt, majd elvörösödött, mint a lángoló rák.
– Te? Mit keresel itt? Az én… az én Kátyámmal? – Tamara végül kipréselte magából, alig vette észre, hogy új kérője ott áll előtte, a… lánya társaságában.
Ó, látnod kellett volna az arcukat.
A zilált és kipirult Katya alig tudta visszafojtani a nevetését, a mellkasán keresztbe tett karokkal.
Tamara úgy nyitotta és csukta a száját, mint egy hal, a szemei kidülledtek.
Valera az ajkába harapott, és a szeme ide-oda szaladt. Nem volt mit mondania.
Tamara, ahogy magához tért kábulatából, élesen lehajolt, és felkapta az első tárgyat, amit talált, egy papucsot, ami azonnal Valera felé repült.
– Te… te… te… szemétláda! – kiáltotta, és megpróbálta megütni a férfit az összes cipővel, amit csak látott.
– Édesem, sajnálom, elragadtattam magam, csak téged akarlak!” – kiáltotta Valera, miközben kitért a cipők elől. – Hagyd már abba! Hagyd abba, ez hülyeség volt! Nem tudtam!
– Nem tudtad! Nem esküdtél meg, hogy szeretsz, te szemétláda? Te szemétláda! Bolond! Nem, én vagyok a bolond, mert hittem neked! – Tamara kabátra és kabátra váltott.
Valera arcába repült az összes ruha, még Katináé is. A lány nem bánta, vidáman nevetett a jeleneten.
Különösen Valera szórakoztatta, aki úgy nézett ki, mint egy sarokba szorított patkány. Egyszer aztán végre összeszedte magát, és kiviharzott a lakásból, csak az ajtó becsukódásának hangját hagyva maga mögött.
Katya nem tudta abbahagyni a nevetést, de Tamarának nem volt kedve viccelődni. A lánya felé fordult, a szeme villámokat szórt.
– Mi volt ez? Mi a fenét csináltál, Katya – kérdezte nehézkesen lihegve. – Elment az eszed?
Katya megvonta a vállát, és válaszolt:
– Tényleg azt hitted, hogy hűséges hozzád? Azt hittem, ez nyilvánvaló volt.
Tamara hallgatott, próbálta felfogni, mi történt. Minden összekeveredett a fejében: neheztelés, szégyen, düh.
– Szándékosan tette? Miért? – Végre kibukott belőle a kérdés.
– Hogy nyisd ki a szemed, anya. Ez a fickó csak egy újabb alfonso, aki csak a pénzedet akarja – mondta nyugodtan Katya.
Tamara nagyot sóhajtott, és hátradőlt a székében. Néhány percig hallgatott, mert rájött, hogy a lányának igaza van. Valera soha nem érdeklődött iránta, mint ember iránt. Írt neki kedves bókokat, de többnyire a lakásról beszélt.
Hogy lehetett ilyen ostoba… És a lánya is ilyen szörnyű módon elárulta őt… Hogy tehette….?
Eltelt néhány hét. Kátya és Tamara nem beszéltek egymással. Mindketten a saját életüket élték.
Egyszer végül beszéltek, és úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják. Addig is el kell adniuk a lakást. Bár Tamara haragudott a lányára, az eladásból származó pénz egy részét megosztotta vele, elvégre a saját lánya volt.
Katya a bevételből vett egy egyszobás lakást, a többit pedig befektette. Tamara pedig elment a nővéréhez egy másik városba. A pletykák szerint új udvarlója akadt.
