Lidia csinos lány volt, de egyszerű és semmiben sem tűnt ki a barátai közül. Mosolygós, szerény. A haja viszont gyönyörű, enyhén hullámos.
A barátnői az iskolában azt mondták neki:
„Korszerűbbnek, merészebbnek kell lenned. Különben Svetka mellett egyszerűnek tűnsz.”
Svetka, a barátnője, nagyon csinos volt. Puha szempillák, nagy szemek, élénk ajkak. A fiúk megolvadnak tőle, és nem hagyják a békén. Már mindenkivel barátkozott, most pedig milyen vőlegényt kapott, egy helyi rádiós újságírót.
És a szerelmük igazi volt. Az iskola befejezése után Arkadij feleségül vette Svetkát, és mindenki irigyelte őket. Csakhogy nem működött a kapcsolatuk. Svetlana találkozott egy másik férfival, és elment vele Moszkvába.
De senki sem ítélte el. Kiderült, hogy Arkadijnak van egy kislánya, akiről nem beszélt. Minden hirtelen derült ki, amikor megbetegedett és meghalt Volgográdban az anyja, aki a kislányt nevelte. Arkadij volt felesége is eltűnt a szemük elől, miután megszületett a kislányuk.
Mindezt nem merte elmondani Svetának, ezért amikor a nő megtudta az igazat, elhagyta férjét, és gyorsan talált magának másikat.
***
A tél utolsó napja havas és hűvös volt. Lida hazafelé tartott a varrodából. És ott jött feléjük Arkady, a hároméves kislányával a kezén. A kislány sírt, a karjába akart mászni. De ő elmagyarázta neki, hogy már nagy, és a csizmája a hóban van, ezért nem veheti a karjába.
Ekkor Lydia megállította őket.
– Szia, Arkady! Hogy vagytok? Iroka, ne sírj, akarsz egy cukorkát?
A gyerek elhallgatott, és Lydára nézett, Arkady pedig azt mondta, hogy nem bírja a munkát és a kislányát.
– Be kell adnom éjszakai műszakba, vagy bébiszittert kell keresnem – fejezte be szomorúan a monológját.
– Ne, csak ne éjszakai műszakba. Én is oda jártam, amikor apám meghalt, és anyámnak éjszakai műszakja volt. Emlékszem, hogy éjszakánként sírtam, hiányzott. Jobb, ha bébiszittert keresel.
– De a bébiszitter csak azért kell, hogy elhozza a gyereket az óvodából, amikor este sokáig dolgozom. És néha hétvégén is, amikor a stúdióban vagyok.
– Akkor hadd segítsek! – azonnal jelentkezett Lídia. – Nekem nem nehéz. Ötkor már szabad vagyok, elhozom Iru-t. Hétvégén is tudok…
Arkady azonnal beleegyezett, és megígérte, hogy fizet a szolgáltatásért. Lydia zavartan vissza akart utasítani, de aztán úgy gondolta: miért ne, egy kis plusz pénz nem jön rosszul.
És szó szerint másnap már megkezdte egyszerű feladatait. Elvette Iruka a kertből, elvitte Arkadijhoz, megetette, lefektette, ha ő késett.
A kislány gyorsan megszokta, Arkadij pedig a hetedik mennyországban érezte magát. Néha, ha korábban ért haza, együtt vacsoráztak, aztán Lida sietett haza.
***
Így telt el március és április. Majd májusban Arkadij hirtelen bejelentette, hogy el kell utaznia az ünnepekre.
– Egy barátom megnősül az egyetemen. Maradnál Iraval ezekben a napokban? Kétszeres bért kapsz.
– Ugyan már – válaszolta Lidia. – A szokásos is elég. Csak nálad kell laknom. Anyámnak magas a vérnyomása, a gyerek terhet jelentene neki.
Így döntöttek. Arkady elutazott, Lidia elmagyarázta anyjának a helyzetet, aki csak a kezét tette a fejére.
– Nem szerettél bele véletlenül ebbe a csalóba? – kérdezte, és pontosan látta a válaszát.
Persze, hogy szerelmes volt. De ezt hogyan mondhatná el az anyjának? Lida még saját magának sem mert bevallani. Hogy is lehetne az övé! Ő olyan jóképű, míg ő egy igazi szimpla lány. És még Svetka sem hasonlítható hozzá.
Minden ünnepnapot Arkadij házában töltött. Ira engedelmes kislány volt, ritkán volt szeszélyes, csak néha apját hívta, és várva-remélve az ajtóra pillantgatott. Az utolsó napon, amikor Lida azt mondta neki, hogy apja holnap érkezik, anyának szólította.
Lidia szemébe könnyek szöktek! Ez a gyermeki ragaszkodás mélyen meghatotta. De hogyan fog reagálni erre Arkady?
***
Időben visszatért, ahogy megígérte. Felkapta a lányát, aki szorosan átölelte a nyakát.
– Köszönöm, Lida! Annyira kisegítettél. Nincs mit mondanom! – mondta, és átnyújtotta neki a borítékot a pénzzel.
De ő másra vágyott… Melegségre és gyengédségre vágyott, hogy ő is megölelje, magához szorítsa, mint Iru. De ezek csak álmok voltak. Félénk és megvalósíthatatlan álmok. És hazament, alig sírva.
Amikor másnap elment Iraért és megvárta Arkadijt a munkából, az izgatottan érkezett, elmondta, hogy bónuszt kapott, és egy üveg likőrt tett az asztalra.
– Igyunk egy kicsit! – mondta Lidának, aki már indulni akart.
A nappaliban ültek a kanapén, Ira a szőnyegen játszott, a szájában érett cseresznye íze volt, a fejében pedig zúgott. Arkady ott volt mellette. Olyan közel, hogy csak kinyújtotta a kezét… Képzeletbeli boldogság.
– Tudod, hogy Ira anyának hív? Tegnap megkérdezte tőlem: mikor jön Lida anya?
– Tudom – válaszolta. – Csak neked nem mondtam, néha így hív.
– Mit gondolsz, ha azonnal bevallanám Szvetkának, elfogadná a lányomat?
– Honnan tudhatnám? – válaszolta Lidia. – Én befogadnám, ha igazán szeretném. De másról nem tudok nyilatkozni, még a volt barátnőmről sem.
A beszélgetés elhalt, csak Arkadij nézett rá furcsán, figyelmesen, hunyorogva. Lidia gyorsan összeszedte magát és elment.
***
Otthon nem tudta visszatartani a könnyeit, ráadásul anyja még olajat öntött a tűzre:
– Na tessék, tudtam, hogy így fog végződni! Megmondtam! Kell neked ez a nőcsábász. Hol van ő, és hol vagy te – mondta moralizálóan, bár Lida nem osztott meg vele semmit.
De lehet-e elrejteni az anya elől? Ő átlát Lidán, ahogy egykor az apján is. De jól éltek, és ha nem ragadta volna el olyan korán az alattomos betegség, teljes családjuk lett volna.
De lesz-e valaha ilyen élete Lida számára? Szerelmes lett egy férfiba, akibe nem lett volna szabad, ragaszkodni kezdett a kislányához, az ő lányához, és nem látott kiutat ebből a zárt körből.
***
Eljött a nyár. Arkady váratlanul felajánlotta neki:
– Szeretnék elmenni Irával a tengerhez. Nem tartasz velünk? Barátokkal megyünk oda. Teljesen kikapcsolódni szeretnénk. Te is velünk lehetnél, és pihenhetnél. Gyerünk!
És úgy nézett rá, hogy nem tudott nemet mondani.
Irával bárhová elmenne, vele pedig még inkább! Csak ott lenni mellette, és szükség legyen rá. Ez a sorsa. Többet nem is álmodhat.
Anyja természetesen felháborodott! Őrültnek nevezte, aki rabszolgává tette magát ennek a semmirekellőnek, aki csak egy ötödik kerék a szélhámos életében.
De Lida nem hallgatott rá. Összepakolt és elutazott oda, ahol két egész hétig elválaszthatatlanok lesznek.
***
Arkady barátai vidám és jószívű emberek voltak. Lidát úgy mutatták be nekik, mint egy jó ismerőst, aki teljes szívéből segít neki a lányával. Egész nap fürödtek és napoztak a napsütötte strandon.
Este a baráti társaság szórakozni ment, Lida pedig Irával maradt. Nekik volt egy külön szobájuk, ahová Arkadij soha nem ment be. De az utolsó este úgy döntöttek, hogy mindannyian együtt mennek.
Lida Ira mellett sétált, könnyű, színes szarvasmarha-mintás ruhában, mellette pedig Mihail, a vörös hajú tréfamester, aki folyamatosan szórakoztatta a barátait a strandon.
„Nagyon tetszel nekem, Lida” – mondta halkan, és átkarolta a derekát.
– Én is kedvellek – válaszolta a lány –, csak vedd le a kezed.
– Cseréljünk telefonszámot? Szerintem köztünk lehet valami – folytatta a fiú, egy csepp zavar nélkül.
Lida óvatosan eltolta a fiú kezét a derekáról, és így válaszolt:
– Én nem így gondolom. Van egy szerelmem. Ezért bocsáss meg…
***
A kicsi, de hangulatos étteremben mindenki az asztal körül ült és viccelődött. De ekkor Mihail felállt és kijelentette:
– Barátaim! Ma először utasított vissza egy nő. Ez itt, mellesleg – mutatott az teljesen zavarba jött Lida felé. – De én nem adom fel!
Mindenki nevetett, mintha ez is csak egy újabb vicce lenne, és ekkor Lida észrevette, hogy Arkadij rá néz. Komolyan és figyelmesen, mintha először látná. Ira az ölében ül, és hirtelen hangosan mondja:
– Ez nem nő, ez az anyám!
Újabb nevetésroham, és a beszélgetés témája megváltozott. Valaki azonnal eszébe jutottak a feleségei és a gyerekei, valaki panaszkodott, hogy még nincs boldog családja. Arkady odahajolt hozzá, és azt mondta:
– Lida, talán hiába utasítottad vissza Miskát, egyébként klassz srác.
Lida magához vette Iru, és így válaszolt:
– Nekem nem kell klassz srác. Hanem az kell, akit szeretek… vagy inkább, akibe beleszeretek.
– És engem… engem is meg tudnál szeretni? – kérdezte a fülébe.
Lida nem volt felkészülve erre a kérdésre. Hallgatnia kellett. De ekkor a vacsora véget ért. Mindenki, mint mindig, összegyűlt, hogy elmenjenek a night clubba, de Lida taxit hívott, hogy elmenjen Irával a panzióba.
De együtt mentek el. Arkady egész úton hallgatott, Ira gyorsan elaludt a kocsiban. Megérkezésük után lefektették, és komoly beszélgetés következett. Arkaidij lényegében megkérte a kezét.
De Lida nem hallott szerelmes szavakat. Arkaidij arról beszélt, hogy nagyon boldog, hogy Lida vele van. Hogy nem találna jobb nőt a lányának. Hogy együtt akar élni, és hűséges férj lesz.
– De te nem szeretsz engem… – mondta halkan Lida, akinek a szíve megállt a váratlan ajánlattól.
– És te? – kérdezte ő.
– Meg tudnálak szeretni, ha minden, amit most mondtál, igaz.
Ősszel összeházasodtak. A műhelyében olyan ruhát varrtak neki, hogy Lida napbarnított, karcsú testén úgy állt, mint egy kép. Arkadij a karján vitte ki az anyakönyvhivatalból, mögöttük boldogan sétált az anya, kezét fogva Irocska, az újszülött unokája.
Boldog volt a lánya miatt. Arkady pedig, ellentétben az anyja várakozásaival, jó férjnek és gondos vejennek bizonyult. Minden jól alakult, és a boldog Lida szinte minden nap hallotta azokat a szavakat, amelyekről egykor még álmodni sem mert:
– Hogyan szeretlek, Lidochka! Végre szerencsém volt. Nekem és Irkának!
