Az énekes számára a család mindig is szent és sérthetetlen volt, szülei pedig immár ötven éve jó példával járnak előtte. „Nem mondom, hogy az elmúlt két évtizedben nem harcoltunk meg a házasságunkért a feleségemmel, de ha valami nehézségünk adódott, azon is igyekeztünk együttes erővel túllendülni” – mondja elöljáróban a családfő.
„Egy zsebkendőnyi szobában éltünk”
Míg Jocinak csak követnie kellett a szülei mintáját, addig Anita elvált szülők gyermekeként teljesen más környezetben szocializálódott. „Meg kellett tanulnom kimutatnom a szeretetemet, hisz Joci mellett tapasztaltam meg először, hogy milyen érzés tartozni valakihez. Ráadásul vele együtt egy családot is kaptam, ami korábban nekem nem adatott meg, Joci szülei azonban az első pillanattól befogadtak, és úgy kezeltek, mintha mindig is az életük része lettem volna. Aztán nem sokkal később mi magunk is egy családdá váltunk, másfél évvel később ugyanis megszületett a lányunk, Hanna, majd 2011-ben a fiunk, Zalán” – mondja Anita, akitől az édesapa veszi át a szót. „Őszintén szólva, egyáltalán nem voltunk felkészülve arra, hogy szülővé váljunk. Hosszú éveken át egy zsebkendőnyi szobában éltünk anyáméknál, és egy forint megtakarításunk sem volt. Nyilván ilyen helyzetben minden épeszű ember elgondolkozik azon, hogy van-e értelme egyáltalán gyereket vállalni, főleg, hogy még mi magunk is szinte azok voltunk, de végül belevágtunk, és életünk legjobb döntése volt, hogy családot alapítottunk.”
Kitartottak egymás mellett
Jociék később sem engedték, hogy az anyagi helyzetük határozza meg a boldogságukat. „Anita a legnehezebb, ínséges időkben is mindvégig kitartott mellettem, sőt! Ő volt az, aki biztatott, hogy tartsak ki az álmaim mellett, zenéljek, énekeljek, pedig nem sok anyagi hasznunk volt belőle. 2017-ben aztán végül én voltam az, aki megelégelte a sorozatos kudarcot, úgyhogy elhatároztam, most vagy soha alapon megírom a ’búcsúdalomat’, beletesszük az utolsó forintjainkat. Ha bejön, akkor haladok tovább az álmaim felé, ha nem, akkor pedig beletörődöm, hogy nem ez az én utam, és civil munkát vállalok. Az Origó című dalom végül meghozta az áttörést. Az Eurovíziós Dalfesztivál után, néhány óra leforgása alatt olyan sikerben volt részem, hogy évekbe telt, míg felfogtam, mi történik körülöttünk. Mondanom sem kell, teljesen megváltozott az életünk, legalábbis az anyagi helyzetünk mindenképpen, ám ahogyan a legnagyobb nehézségek, úgy a siker sem tudott közénk állni.”
A sikert a lánya is megszenvedte
Bár a feleségével a kapcsolatuk valóban nem változott meg, lányukat, Hannát mégis nagyon megviselte, hogy apukájából egy csapásra országos sztár lett. „Sokáig még nekünk sem beszélt arról, hogy min megy keresztül. Csak nemrég mondta el, hogy amikor Joci berobbant, akkor úgy érezte, elveszítette az apukáját – vallja be Anita. – Valamiért másképp kezdte el őt látni, mint korábban. Olyannyira, hogy amikor a dalfesztivál megnyerése után hazajött, és belépett a kapun, akkor Hanna azt érezte, egy idegen emberrel találja szemben magát. Másnap még iskolába sem akart menni. Persze akkor még nem tudtuk, miért, csak annyit mondott, hogy rosszul van, miközben lelkileg küzdött az új helyzettel” – taglalja az édesanya. „Egyébként nem csodálkozom – veszi át a szót Joci. – Sokszor még én is be tudok sokallni attól, hogy az utcára nem tudok kilépni úgy, hogy ne súgjanak össze a hátam mögött: ’Itt van Pápai Joci!’ Esküszöm, időnként még az is megfordul a fejemben, hogy nevet változtatok, mert már annyira unom a sajátomat hallani, ugyanakkor mindig az volt a vágyam, hogy ismerjenek. Hát tessék, megkaptam!”
Fátylat borítottak a múltra
Persze Joci nem panaszkodik, hisz valóban az álmait éli, de ahogyan mindennek, úgy a népszerűségnek is megvan az árnyoldala. „Kifejezetten megkértem a családomat és a barátaimat, hogy ha egy picit is megváltoznék, elszállnék, azonnal szóljanak, mert ez volt az egyik legnagyobb félelmem. Nem tagadom, volt, amikor figyelmeztetniük kellett, hogy rossz úton haladok, de szerencsére akkora baj sosem volt, hogy ne láttam volna be, bizony igazuk van – ismeri be Joci, aki arról is őszintén vall, amikor veszélybe került a házassága Anitával. – Az egy nagyon kemény időszak volt. Amint tudomására jutott, hogy félreléptem, abban a pillanatban fogta a gyerekeket, és elköltözött otthonról. Nagyjából fél évig nem voltunk együtt, és a legszebb az egészben, hogy ez idő alatt a szüleimnél lakott. Sosem felejtem el, amikor apa leültetett, és azt mondta: ’Fiam, bárhogyan is döntsetek, Anita mindig is a menyem marad, úgyhogy a gyerekekkel együtt nálunk vannak a legnagyobb biztonságban’ – emlékszik vissza Joci, akinek kínszenvedés volt minden perc, amit egyedül kellett eltölteni a családi házban. – Nem is volt kérdés, hogy vissza akarom szerezni a feleségemet, és mindent meg fogok tenni azért, hogy visszanyerjem a bizalmát. Bár tiszta lappal talán nem tudtuk újrakezdeni a házasságunkat, hisz hatalmas csalódást okoztam neki, de hosszú évek alatt, lépésről lépésre eljutottunk oda, hogy ma már legfeljebb csak nagyon ritkán furakszanak be a magánéletünkbe a régi sérelmek, baklövések.”
„Az unokáinknál már rutinosabbak leszünk”
A házasok úgy érzik, minden nehézség, kudarc, megpróbáltatás őket szolgálta, éppen ezért semmit nem csinálnának másképp, legfeljebb egyvalamiben lennének tudatosabbak: a gyereknevelésben. „Olyannyira magunkhoz láncoltuk őket, hogy fél napot nem tudunk külön tölteni, mert elvonási tüneteink vannak. És nemcsak nekünk, a gyerekeknek is. Hanna például az istenért nem akar kollégiumba menni, pedig már nem gyerek, 19 éves nagylány – mondja az édesapa. Joci és Anita éppen ezért döntöttek úgy, hogy megállnak két gyerek után, pedig az énekes a mai napig vágyna a családbővítésre. – Szívem szerint vállalnék még egy gyereket, de mivel a harmadiknál se lenne bennünk egy cseppnyi tudatosság sem, ezért lemondtunk a családbővítésről. Talán az unokáinknál már rutinosabbak leszünk, és nem fogjuk őket ennyire elkényeztetni. Legalábbis én biztosan megpróbálnék egy kicsit keményebb lenni” – fűzi hozzá Joci. „Hagyjuk már! Dehogy lennél. Ezt te sem gondolod komolyan. Még a felvetés is nevetséges – kontráz rá nevetve Anita. – Nyilván az unokákat is ugyanúgy magunkhoz fogjuk láncolni, mint a gyerekeket, de mi már csak ilyenek vagyunk. Bármi történjék is, a család az első!”
